Bevezető
Program
Térkép
Hosszabbítás
Hasonló utak
Galéria
Csapat
Utazási információk
Praktikus információk
Inspiráció
Jelentkezés

Bevezető

Páratlan geológiai formációival, valamint egyedülálló növény-és állatvilágával a Galápagos-szigetek a természetbúvárok földi paradicsoma. A terület egyike a világ legérintetlenebb ökoszisztémáinak, ahol saját szemünkkel figyelhetjük meg az evolúció működését!

Baltra-sziget

A baltra-sziget repülőterének köszönhetően a lapos sziget Ecuador és a Galápagos Nemzeti Park közötti kapocsként szolgál az itt élők és a turisták számára. Létrejöttét - a többi szigethez hasonlóan – a vulkanizmusnak köszönheti, hiszen egy víz alatti lávafolyás megszilárdult   és felemelkedett részét képezi. A Seymour-szigetek déli tagjaként is emlegetett földet szárazságtűrő növényzet jellemzi, amelyből a fügekaktusz és a sóbokor ismerősen tekint ránk.

Isabela-sziget

A csikóhal formájú földdarabot az itt található hat, egykoron különálló szigeten működő vulkán alakította ki, így jelenleg ez a szigetcsoport legnagyobb tagja. A korai feljegyzések Albemarle-szigetként emlegették, hiszen első látogatója az 1684-ben érkezett angol katona, Georg Monck volt, aki egyben az Albemarle első hercege címet is viselte. A híres angol természettudós, Charles Darwin csak jóval később 1835 szeptemberében szállt itt partra és csodálkozott rá az óriásteknősök változatos formáira.

Tintoreras-szigetek

Az Isabela-szigettől délre fekvő kis szigetcsoport nevét a nagy szigettől elválasztó keskeny csatornában élő szirticápákról kapta. De hemzsegnek a Tintoreras-szigeteken a vörös tarisznyarákok, a tengeri leguánok, a pelikánok és kéklábú szulák, sőt még az endemikus – azaz csak a szigetcsoporton élő – Galápagosi pingvinek is.

Santa Cruz-sziget

A szigetcsoport második legnagyobb és egyben legsűrűbben lakott tagjának belsejében a többi, kopárabb vulkanikus szigettől eltérően zöld, dús növényzetű kráterek teszik változatosabbá. A Santa Cruz-szigeten a korabeli vulkanizmus olyan emlékeivel találkozhatunk itt, mint a föld alatti lávabarlangok, tavakká duzzadt egykoron beszakadt hatalmas üregek és a felszínen maradt megannyi érdekes kőzet.

Bartolomé-sziget

A lakatlan, kopár szigetet Darwin földmérő útitársáról és egyben barátjáról, Sir Bartholomew James Sulivanról nevezték el. A Bartolomé-sziget fő látványossága a korabeli víz alatti vulkanizmus révén keletkezett, tenger fölé magasodó sziklaorom, a Pinnacle Rock. Gyér növényzetének legérdekesebb tagja, egy kicsi, endemikus lágyszárú, a Tequila, amely pázsitként borítja a vulkanikus talajt. Állatvilágát az oroszlánfókák és a Galápagosi pingvinek jellemzik.

Déli-Plaza-sziget

A Plaza-szigetek két tagja Santa Cruztól keletre találhatók. Mi ennek déli tagját keressük fel, hiszen a másik a látogatók elől elzárt, szigorúan védett területnek számít. A sziget felszínét egy kristályvirágféle, a Sesuvium és a fügekaktuszok erdei borítják.  A rengeteg oroszlánfókát és a tengeri madarak költő kolóniáit leszámítva a sziget legérdekesebb zoológiai szenzációja, a szárazföldi életet élő varacskosfejű és a tengeri életmódhoz alkalmazkodott tengeri leguánokról hibridjei.

Santa Fe-sziget

A lakatlan sziget története 3.9 millió éves múltra tekint vissza, így egyike a legrégebbi Galápagosi vulkánoknak. Vegetációját elsősorban fügekaktuszok alkotják. Az óriásteknősöket még a korabeli bálnavadászok pusztították ki, jelenleg a faj egy másik szigetekről származó alfajának visszatelepítése folyik. A hüllők legnépesebb képviselője, a varacskosfejű leguánok egy érdekes, csak itt élő faja, amely ezrével népesíti be a szigetet.

Kiemelt látnivalók:

  • 2 UNESCO Világörökség: a Galápagos-szigetek és Quito

  • 7 különböző, egyedülálló látványt kínáló sziget a Galápagos-szigeteken

  • látogatás a Darwin Tudományos Központban

  • a hat pajzsvulkán tevékenysége során keletkezett Isabela-sziget

  • ismerkedés az elefántteknősökkel egy nevelő központban

  • a lakatlan Tintoreras-sziget természeti kincsei

  • túra a Galápagos-szigetek egyik legaktívabb tűzhányójához, a Sierra Negra vulkánhoz

  • a világ 10 legszebb tengerpartjának egyike a Santa Cruz-szigeten

  • hajókirándulás a képeslapokról jól ismert Bartolomé-szigetre

  • a Santiago-sziget fehér homokos strandja

  • a varacskosfejű gyíkok a vörösben pompázó Déli-Plazas szigeten

  • sznorkelezés a szigetek part menti korallzátonyai között

  • úszkálás a szirticápákkal az Itabaca-csatorna türkizkék vízében

  • a Galápagos-szigetek lávamezői és lávabarlangjai

  • az Egyenlítő-emlékmű

  • az úton-útfélen felbukkanó óriásteknősök

  • a napon sütkérező tengeri leguánok, oroszlánfókák és tengeri madarak százai…

Program
Mindet mutat

1. nap Ecuador: Quito
2. nap Quito – Galápagos-szigetek: Baltra-sziget – Isabela-sziget (óriásteknős nevelőközpont)
3. nap Isabela-sziget – Tintoreras-szigetek – Isabela-sziget (Sierra Negra-vulkán – gyümölcsfarm)
4. nap Isabela-sziget (Könnyek Fala – Cabo Rosa-lávacsatornák)
5. nap Isabela-sziget – Santa Cruz-sziget (Puerto Ayora – óriásteknős rezervátum – lávabarlang – Tortuga-öböl)
6. nap Santa Cruz-sziget – hajókirándulás Bartolomé-szigetre – Santa Cruz-sziget
7. nap Santa Cruz-sziget – hajókirándulás a Déli-Plaza- vagy Santa Fe szigetre – Santa Cruz-sziget
8. nap Santa Cruz-sziget (Charles Darwin Kutatóközpont) – Los Gemelos iker kalderák – Baltra-sziget – Quito
9. nap Quito – Egyenlítő-emlékmű – hazautazás

Hosszabbítás

Térkép

Csapat

Utazási információk

Praktikus információk

Inspiráció

Magányos George – Az utolsó Pinta teknős története – Galápagos-szigetek

Miután öt évet töltött New Yorkban a Természettudomány Múzeumban[...]

Galápagosz-szigetek – Népmesék: A röpképtelen kormorán

Egyszer régen egy felfedezőt véletlenül a Galápagos-szigetekre vetett az[...]

A természet csodái a Galápagos-szigeteken – 1. rész

Cikksorozat ( 1 /2)

Galápagos-szigetek a Dél-amerikai kontinenstől 1000 km-re nyugatra, az[...]

A természet csodái a Galápagos-szigeteken – 2. rész

Cikksorozat ( 2 /2)

A Galápagos-szigetek egyike a világ legérintetlenebb ökoszisztémáinak[...]

Galápagosz-szigetek – Népmesék: Kiscsőr Stefan, a pinty, aki találkozni akart Darwinnal

Daphne Major-szigeti népmese

Kiscsőr Stefan nagyon kíváncsi kis[...]